Hogyan nő a homár? A változás és változtatás képessége – a pszichológiai rugalmasság

Manapság rengeteg változás ér minket és a közvetlen környezetünkben élőket. Ki könnyebben, ki nehezebben éli meg ezeket a változásokat. Gyakran stressznek nevezzük, amit átélünk, és ha nem boldogulunk könnyedén, stresszkezelési problémaként számolunk be erről.

Az életközepi válság, bár továbbra is létező fogalom, némi átgondolásra szorul, hisz úgy érezhetjük, mintha nem egy, hanem számtalan krízisen esnénk át. Mintha az egyik hullám után jönne a másik, és mi a szörfdeszkánkat keresgélnénk az óceán közepén. Elég csak a karrier, munkahely váltásokra, párkapcsolati krízisekre, változásokra gondolnunk. Ezek a változások nemcsak a kalandosabb lelkületű felebarátainkat érinti, de azokat is, akik köszönik szépen, jól meglennének azzal, amit „dobott a gép”.

Nem csak az idők változnak a technikai fejlődés, információáramlás felgyorsulásával és a fogyasztói társadalom nyújtotta lehetőségekkel, de mindezek a változások a magánéletünk legapróbb részleteire is hatással lehetnek, akár kértünk belőlük, akár nem. Nem abban a világban élünk, amire szüleink felkészítettek minket, bármennyire is legjobb tudásuk szerint tették ezt. Már nem egy munkahelyről megyünk nyugdíjba, nem egyetlen emberrel ismerjük meg az intimitás titkait, nem egy helyen éljük le az életünket, tisztelet persze a kivételeknek.

Különbözőek lehetünk azonban abban is, hogy mennyire gyorsan és könnyen vagyunk képesek reagálni ezekre a változásokra. Ezt nevezik a pszichológiai rugalmasság képességének. Egy kontinuumként érdemes a fogalmat elképzelni, tehát nem egyáltalán vagy teljesen képesek vagyunk a változásokhoz való alkalmazkodásra (nem a 0 vagy 1 esete érvényesül). Azt is mondhatnánk, hogy néhányan a 10-es skálán 10-es mértékben képesek változtatni és a változásokhoz alkalmazkodni, míg mások lehetnek 6-os vagy 4-es értéket elérők is, akikben nagyobb frusztráció, türelmetlenség, bizonytalanság tűrés van, és nagyobb mértékben érzik magukat kiszolgáltatva (a 4-esek még inkább, mint a 6-osok). Sokan azért szeretnek ragaszkodni a jól megszokott rendhez, mert úgy érzik, amit már megtanultak kezelni, amiben otthonosan, rutinosan mozognak, azt ők irányítják, van ráhatósuk arra, hogy mi és mikor történik.

Fontos megemlítenem, hogy ez a képességünk az életünk során változó lehet. Előfordulhat, hogy valaki, aki alapvetően képes volt rugalmasan viszonyulni a változásokhoz, azt veszi észre, hogy már nem annyira jellemző ez rá. Természetesen fordítva is igaz az állítás: aki alapvetően rettegett a változásoktól képes lehet nyitottabban reagálni az élet hullámaira. Összességében azonban elmondható, hogy a spontán és adaptív irányú változások ritkábban fordulnak elő, a pszichológiai rugalmasság a személyiségünk alapját is érinti és hatással vannak rá a neveltetés, örökletes faktorok, környezeti hatások egyaránt (ezen hatásokra most nem clom kitérni). A fontos az, mit tehetünk itt és most, amivel kedvező irányba befolyásolhatjuk alapvető hozzáállásunkat a változásokkal kapcsolatban.

Mi is tehát a pszichológiai rugalmasság?

Egy olyan hozzáállás vagy beállítódás érzelmi, gondolati és viselkedéses értelemben is, amellyel a különböző életeseményekre nyitottan vagyunk képesek reagálni. Ezzel szemben a pszichológiai rugalmatlanság valami fajta merevséget, rigiditást feltételez a gondolkodásmód, kiváltódott érzelmek és viselkedés terén.

Mi a következménye a rugalmatlanságnak?

A pszichológiai rugalmatlanságot összefüggésbe hozták a fizikai és mentális jóllét romlásával, és extrém esetei kockázati faktort jelenthetnek a pszichés megbetegedések, pszichopatológiák kialakulására és a tünetek fenntartására, visszaesésre például evészavarok, szerhasználat, depresszió, szorongás, valamint a poszttraumás stressz szindróma eseteiben. Emiatt transzdiagnosztikus, diagnosztikai kategóriákon átívelő fogalomnak is tekinti néhány kutató.

Mi a haszna a pszichológiai rugalmasságnak?

A nagyobb pszichológiai rugalmassággal rendelkezők alapvetően elégedettebbek az életükkel, nagyobb szubjektív jóllétről számolnak be, és összességében a hosszabb távú céljaik megvalósulása érdekében képesek cselekedni az esetek többségében.

Hogyan lehetek rugalmasabb, mire figyeljek?

A pszichológiai rugalmatlanság 2 komponensét: a tapasztalati elkerülést és gondolati összemosódást az emberi szenvedésének szirén hangjainak is nevezik.

Akik rugalmasabbak, azok alapvetően nyitottabban reagálnak a nem kívánt, kellemetlen belső (testi, gondolati, lelki) vagy külső eseményekre. Ezen kívül, ha hajlamosabbak vagyunk arra, hogy gondolataink, „hangulataink” irányítsák a cselekedeteinket, döntéseinket, és képesek vagyunk nagyon bevonódni negatív gondolatainkba, összeolvadni hangulatunkkal, akkor ez a rugalmatlanság jele lehet. 

Érdemes megfigyelnünk magunkat a leghétköznapibb szituációkban, hogy elsősorban negatív gondolataink, érzéseink mennyire képesek minket eltántorítani attól, amit valójában nagyon is szeretnénk. Hogy képesek-e a gondolataink, érzéseink elkedvetleníteni minket, és eltántorodunk-e a szándékunk véghezvitelétől. 

Nem kell azonban azonnal terapeutához fordulni, ha valaki enyhe mértékben vagy bizonyos helyzetekben tapasztalja csak az itt leírtakat. Alapvetően mindenkire jellemző a bizonytalanság nehezebb megélése, a kellemetlen dolgok elkerülése. Az ősember is elkerülte azt a helyet, amely kellemetlen emlékkel bírt számára. A jelenségnek tehát van evolúciós háttere, és adaptív értéke a túlélésért vívott harcunkban. Akkor azonban érdemes elgondolkodnunk a tanácsadás, terápia lehetőségén, ha mindennapi életvitelünket, funkcionálásunkat, örömre való képességünket, kapcsolatainkat veszélyezteti valamely érzés, gondolat, hely, helyszín, szituáció kerülésére tett erőfeszítésünk. Ha valaminek az elkerülése a szokásunkká vált, és ez megnehezíti a mindennapjainkat.

Az ördögi kör azért állhat elő ebben az esetben, mert ezen kellemetlen élmények elkerülése rövid távon a stressz, szorongás csökkenésével jár, ezáltal igazolva látjuk elkerülő viselkedésünket. azonban kutatások eredményei alapján a szokássá vált, habituált elkerülő magatartás hosszú távú a szorongás magasabb fokát eredményezi. „Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra!”, így is mondhatnánk. Felhívnám a figyelmet arra, hogy nem csak viselkedésesen lehet elkerülni, de a gondolatainkkal, érzéseinkkel való elzárkózás formájában is „megóvhatjuk” magunkat a valódi érzéseinkkel, gondolatainkkal való szembesüléstől. Lehetséges, hogy látszólag mindenre igent mondó, kalandvágyó, bakancslistákat kipipáló, extrém sportokat űző embereket valójában egy mélyebbre temetett fájó érzés vagy gondolat űz újabb és újabb felfedezésre váró helyre. Magunk elől azonban nem menekülhetünk. Az egyedüllétben lehetséges, hogy kétségbeesést, ürességet is megélhetnek.

Mit tehetünk tehát? Nézzünk szembe magunkkal. Tartsunk önvizsgálatot. Kezdjünk el önmagunk érzéseire, gondolataira reflektálni, figyelni. Mondjunk igent arra, ami visszatart minket attól, hogy igazán megvalósítsuk a bennünk lévő lehetőségeket. A szavak jelentősége hatalmas, sokat elárul gondolkodásunkról. Ha azt mondom, szomorú vagyok vagy azt, hogy szomorúnak érzem magam, más távolságot állítok be önmagam és a pillanatnyi érzésem között. Az utúbbi megfogalmazásban tehát kevésbé olvadok össze a pillanatnyi szomorúságommal. Ahogy Mooji mondta: "A gondolatok csak gondolatok. Az érzések csak érzések." Képessé válhatunk arra, hogy úgy tekintsük őket, mint a bárányfelhőket az égbolton. Minden elmúlik. Ez az érzés, ez a gondolat is.

Fontos azonban az arany középút. Ha túl sokat temettük magunkat gondolatainkba, akkor kezdjünk el a gyakorlatban megvalósítani, tenni, lépésről lépésre. Lassan, fokozatosan. Ha egyik hegycsúcsról a másikra menekültünk magunk elől, akkor ne ítéljük magunkat egy indiai ashram vagy a saját budapesti albérletünk szobafogságába. Járjuk utunkat, és szépen, lassan kezdjünk el szembenézni azzal, amivel nem véletlenül nem szerettünk volna szembesülni. Ha ehhez szakember segítséget kérnénk, ne habozzunk megadni magunknak ezt a mentőövet. Fontos, mindez a mi javunkat szolgálja, a mi ütemünkben.

A pszichológiai rugalmasság tehát fejleszthető. A meditáció, jóga, zenélés, tánc, egyéb rekreációs és művészeti tevékenységek, a manapság sokat hangoztatott mindfulness leghétköznapibb vagy terápiás formái segíthetnek nekünk kiengedni a gőzt, töltekezni, más perspektívából látva balanszba kerülni, nem elkerülni, beleállni abba, amit elterveztünk magunknak valahol mélyen, a vágyainkban.

A félelem érzése azt is jelezheti, hogy valami számodra igazán fontos dologra találtál. Ahogy Abraham Twersky, pszichiáter és rabbi mondja: a homár, ahogy növekszik, egyre nagyobb nyomást él meg és egyre kényelmetlenebbnek, kellemetlenebbnek érzi a páncélját. Nem tud ettől az érzéstől szabadulni, csak úgy, ha ledobja azt, és újat növeszt magának. Mitől növekszik tehát a homár? Az érzéstől, hogy kellemetlen és kényelmetlen neki a páncélja. Ez az érzés ösztönzi őt a páncél levetésére. A stressz, krízis, kihívások ideje a fejlődésünk lehetőségének ideje is. Csak rajtunk múlik, hogy élünk-e vele.

Mondj igent a változásra, mondj igent önmagad újabb, teljesebb verziójára!

Szemenyei Eszter

Pszichológus írása